Az LG idén 140 millió mobilt értékesítene

2010.01.19
Címkék:

Az LG bejelentette idei terveit, többek azt, hogy célja 140 millió mobilkészülék értékesítése.  

Az LG bejelentette idei terveit, többek azt, hogy célja 140 millió mobilkészülék értékesítése. A vállalat az okostelefonok globális piacára összpontosít, amely hozzájárulhat azon cél eléréséhez, mely szerint 2012-re az LG a világ két legjelentõsebb mobileszköz gyártó egyike kíván lenni.

Az LG célja, hogy 2010-ben összesen 140 millió mobilt értékesítsen, amely 20 százalékos növekedésnek felelne meg elõzõ évhez képest. A vállalat tavaly hozzávetõleg 100 mobilszaküzletet nyitott a fejlõdõ országokban, és további terjeszkedést tervez kiemelten a koreai és észak-amerikai piacokon.

Az LG idén 140 millió mobilt értékesítene

LG GW620

Az LG számára az okostelefonok piacán kétszámjegyû részesedést elõirányzó 2012-es cél megvalósításának elõkészületei már folyamatban vannak. Az LG tavaly létrehozott egy külön okostelefon divíziót, az okostelefonok kutatásán és fejlesztésén pedig 30 százalékkal több munkatárs dolgozik. Az év során körülbelül 20 új okostelefon bemutatását tervezi az LG - Android, Windows Mobile, illetve Linux operációs rendszerekkel. Különösen ígéretesek az Android-telefonok, amelyek a felhasználóbarát és nyílt hozzáférésû operációs rendszerük miatt várhatóan a piacra kerülõ új LG okostelefonok több mint felét teszik ki majd.

2010 elsõ felében az LG a kifejezetten olyan könnyen használható okostelefonok elõállítására összpontosít, amelyeket azoknak a vásárlóknak ajánl, akik elsõ alkalommal használnak ilyen mobilt. Majd figyelmét a legmodernebb formatervezésû prémium kategóriás készülékek felé irányítja. A vállalat a tervek alapján már ebben az évben megjelenik a piacon elsõ olyan okostelefonjával, amelybõl elsõként kelhet el 10 millió példány.

 

Az év során késõbb megjelenõ „3 Screen Service” szolgáltatásnak köszönhetõen a felhasználók ugyanazt a tartalmat mobiltelefonjukon, számítógépükön, illetve tévéjükön is megjeleníthetik anélkül, hogy a különféle formátumok közötti konvertálás szükséges lenne. Az LG februárban saját fejlesztésû, „3-Way Sync” technológiát támogató készüléket mutat be, amely vezeték nélküli hálózaton keresztül tökéletesen jelenít meg valamennyi mobil, számítógépes és webes tartalmat.



Telefonguru Shop – nézd meg az ajánlatokat! Telefonguru Shop – nézd meg az ajánlatokat!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

2026.05.08
| SammyFans
A Galaxy S, Z, A és Tab szériák újabb modelljei csatlakoznak a nagy rendszerfrissítéshez.
Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

2026.05.18
| 9to5Mac
Az Apple eddigi egyik legerősebb Apple Card akcióját indította el az új felhasználók számára.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.
Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

2026.05.04
| Phone Arena
Meglepő árstratégia az Apple-től. Az ősszel bemutatkozó iPhone 18 Pro modellek nem drágulnak, de van egy csavar a háttérben.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei