Android vs Windows Phone

2012.10.29| Telenor

Tizenegyedik alkalommal szervezett találkozót az okostelefonok rajongóinak a Telenor. Ezúttal az Android mellett kihívóként a Windows Phone is reflektorfénybe került. A

Tizenegyedik alkalommal szervezett találkozót az okostelefonok rajongóinak a Telenor. Ezúttal az Android mellett kihívóként a Windows Phone is reflektorfénybe került. Az eseményen kiderült továbbá: megkezdődött a Telenor exkluzív Google Play Polc feltöltése a hazai fejlesztésű applikációk támogatására! Továbbra is az Android a legnépszerűbb operációs rendszer az okostelefon-felhasználók körében világszerte, ugyanakkor már itthon is egyre többen használják a Windows Phone operációs rendszerrel működő telefonokat – az elmúlt egy év alatt hazánkban megnégyszereződött a WP felhasználóinak aránya. A Telenor kínálatában is mind több Windows Phone telefon szerepel az androidos készülékek mellett, éppen ezért a mobilszolgáltató a közösségi okostelefon-rendezvényén az Android mellett feltörekvő platform bemutatása felé nyitott. Az október 25-én megrendezett Android vs. Windows Phone workshopon közel 250 vendég és 20 előadó vett részt.

„Két éve, 2010 decemberében indítottuk az Android Workshop sorozatot, hogy szakértők bevonásával népszerűsítsük a Google platformjában rejlő lehetőségeket. Mára a Windows Phone is egyre jelentősebb felhasználói bázissal és hatalmas lehetőségekkel bír. A jövőben célunk több operációs rendszert is mélyebben megismertetni az érdeklődőkkel. Ennek első lépése az Android vs Windows Phone Workshop. A megújulás fontos eleme továbbá, hogy az információ és a tudás forrása ne csupán mi legyünk, hanem rendezvényeinken teret adjunk a felhasználóknak, amatőr és profi fejlesztőknek, hogy egymást segítsék, egymástól tanulhassanak, inspirációt szerezzenek. A workshopokat 2013-tól, a témát átfogó Okostelefon Akadémia néven folytatjuk.” – mondta el a megújuló rendezvénysorozat kapcsán Egyed Gábor, a Telenor közösségi média szakértője.

Android vs Windows Phone

A Telenor nemcsak tartalmában, hanem elnevezésében is megújítja a rendezvénysorozatot: a jövőben Okostelefon Akadémia közösségtalálkozókon várja az okostelefonok iránt érdeklődőket, a felhasználókat és a fejlesztőket egyaránt. A szervező célja, hogy a találkozók alkalmával összehozza a mobiltechnológia lehetőségei iránt érdeklődő, de eltérő ismeretekkel, tapasztalatokkal, célokkal rendelkező embereket. A rendezvénysorozat interaktív jellege elősegíti a tapasztalatcserét, az okostelefonokról szóló kötetlen beszélgetéseket, valamint a közös fejlődést.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A szolgáltató a virtuális világban is egy új lehetőséget biztosít a fejlesztők számára, hogy alkalmazásaik kiemelt figyelmet kaphassanak. Takács Zoltán, a Telenor termék és innovációs igazgatója a workshop alkalmával elmondta: „Innovaciós stratégiánk fontos alappillére a partnerség, a partnerekkel közös szolgáltatások elindítása. Ebben a szellemben indítottunk el exkluzív szolgáltatásainkat is: a Deezerrel közös zeneszolgáltatásunkat és az MTVA Teletéka videó tartalomszolgáltatást. A következő fontos lépés a Telenor Google Play Polc elindítása lesz. A Polc feltöltése megkezdődött a Telenor által válogatott alkalmazásokkal. Saját fejlesztésű applikációink mellett ezt az exkluzív lehetőséget elsőként a workshopon megjelent fejlesztőknek biztosítjuk.”

Android vs Windows Phone

A Telenor a jövőben is számít amatőr és profi fejlesztők jelentkezésére, és szándékai szerint saját felületein és rendezvényein lehetőséget biztosít az így megismert applikációk megjelenésére. Fejlesztők jelentkezését, applikációik bemutatásával az app@telenor.hu címre várja a szolgáltató.



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.
Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

2024.03.16
| SamMobile
A Samsung megerősítette, hogy a One UI 6.1 még ebben a hónapban megjelenik néhány telefonra és tabletre.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre felkapottabb a használt mobiltelefonok vásárlása! Te már vettél használt telefont?


nem, még soha
még nem, de tervezem
igen, volt már, hogy vettem használt mobilt
igen, mindig használt mobilokat használtam



Korábbi szavazások eredményei