360 fokos Samsung videó már a Facebookon is

2015.11.27| Samsung

A Launching People kampány részeként a Samsung magyarországi Facebook oldalán is elérhető a mérföldkőnek számító videó.

A Samsung Electronics és a Facebook együttműködéséből megszületett az első 360 fokos videó, amely a közösségi oldal saját felületén tekinthető meg. A speciális technológiával rögzített tartalom a Samsung Launching People nemzetközi kampányának Be Fearless aktivitássorozatához kapcsolódik. A kezdeményezés célja, hogy segítsen a fiataloknak különböző félelmeik, jelen esetben a tériszony leküzdésében. A technológiai mérföldkőnek számító videó a Samsung hivatalos rajongói oldalán, Magyarországon is elérhető.

A 360 fokban rögzített filmek és a virtuális valóság eszközök elterjedése gyökeres változást hoz az elkövetkező évek tartalomfogyasztási szokásaiban. Az új technológia térnyerésének egyik fontos lépcsőfoka a Samsung és a Facebook együttműködése, amelynek eredményeként a közösségi oldal felhasználói széles körben részesülhetnek az újfajta élményben. A Samsung 360 fokos videója november első felében került fel a vállalat hivatalos rajongói oldalára, ezáltal az első ilyen tartalom, amelyet a magyarországi Facebook felhasználók is megtekinthetnek.

360 fokos Samsung videó már a Facebookon is

A Samsung 360 fokos Facebook videója ide kattintva érhető el.

A tér minden irányában megtekinthető videó nem csak a technológia, de a pszichológia terén is hozhat jelentős előrelépéseket. A rövid klip a virtuális valóságot hívja segítségül, hogy segítsen szembenézni az olyan félelmekkel, amelyek mindenki számára ismerősek lehetnek. A Samsung és a Facebook együttműködésében született klip megmutatja, milyen látvány tárul a szemünk elé, amikor egy felhőkarcoló tetején, a korláton kívül sétálunk. Mindezt úgy tapasztalhatjuk meg, hogy fel sem kell kelnünk a fotelből, pusztán az egér, vagy a telefon mozgatásával változtathatjuk a kamera nézőpontját.

A Launching People kampány célja olyan kreatív és innovatív ötletek felvonultatása, amelyek megmutatják, milyen erővel bírnak a technológiai vívmányok, amikor valódi társadalmi problémák megoldásáráról van szó. A célközönség azok a digitális világban nevelkedett fiatalok, akik kezében a technológia igazi erővel bír és minden benne rejlő lehetőséget maximálisan ki is tudnak használni. A Facebookal való együttműködés elősegíti, hogy a kampány üzenete és a technológiában rejlő lehetőségek egy igazán széles körhöz jussanak el. A programról további információ a Launching People oldalon található.



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.
Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

2024.03.16
| SamMobile
A Samsung megerősítette, hogy a One UI 6.1 még ebben a hónapban megjelenik néhány telefonra és tabletre.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre felkapottabb a használt mobiltelefonok vásárlása! Te már vettél használt telefont?


nem, még soha
még nem, de tervezem
igen, volt már, hogy vettem használt mobilt
igen, mindig használt mobilokat használtam



Korábbi szavazások eredményei