30 új pályával bõvült a csak Magyarországon eddig már 130 ezer embert megmozgató Sea Hero Quest mobiljáték

2016.06.21| Telekom

Másfél hónapja jelentette be új mobiljátékát a Telekom, amellyel a demenciakutatást kívánja szolgálni, és mára több mint egymillióan játszanak nap mint nap a Sea Hero Quest nevû mobiljátékkal.

A demencia terjedése globális problémát jelent. A szellemi képességek gyors és kóros hanyatlása jelentõsen rontja az érintettek életminõségét, nagy terhet jelent környezetük, hozzátartozóik számára, és rendkívüli módon terheli meg az egészségügyi ellátórendszert világszerte. A Telekom okostelefonra és táblagépre fejlesztett applikációjával bárki játszva segítheti a demenciakutatást. Miközben ujjainkkal a halászhajót kormányozzuk, óriási mennyiségû – anonim módon kezelt adatot juttatunk el a tudósoknak. Ahhoz, hogy sikerrel vegyük az akadályokat a Sea Hero Quest-ben, leginkább a tájékozódási képességünkre van szükség.

Az ember személyiségének alapvetõ meghatározója, hogy mennyire képes figyelni, tanulni, emlékezni és tervezni. Bármelyik folyamat is gyengül, sérül vagy károsodik, az kihat a személyiségre, s annak torzulását, akár elvesztését is eredményezheti. Ahhoz, hogy egyik helyrõl a másikra eljussunk, nemcsak fizikailag kell képesnek lennünk erre, hanem el is kell, hogy tudjuk képzelni azt, hol vagyunk. A tájékozódáshoz vizuális információk, emlékezet és tervezési folyamatok is szükségesek.

A térbeli tájékozódásért és az emléknyomok rögzüléséért többek között a hippokampusz nevû agyterület a felelõs: az itt található idegsejtek kapcsolatai megváltoznak a látottak alapján, így fejbõl is tudni fogjuk, merre kell mennünk.

30 új pályával bõvült a csak Magyarországon eddig már 130 ezer embert megmozgató Sea Hero Quest mobiljáték

2014-ben orvosi Nobel-díjat értek John O’Keefe, May-Britt Moser és Edvard Moser kutatásai, amelyek választ adnak arra, hogyan, miként képes az agy a környezetben való eligazodáshoz szükséges térképét megalkotni. Az agy belsõ GPS-ének felfedezése paradigmaváltást jelentett a magasabb kognitív funkciók sejtekkel kapcsolatos alapjainak megismerése szempontjából.

Miután már ismerjük, hogyan tájékozódunk, most a képesség elvesztésének fázisai azok, amelyekrõl többet akar megtudni a tudomány. A kutatás egyik tudományos felelõse, Dr. Hugo Spiers. a Londoni Egyetem Viselkedésneurológiai Intézetének professzora azt kutatja, hogy agyunk milyen módon építi fel magában a világ reprezentációját és használja fel ezt a tájékozódáshoz, hogyan képzeli a jövõt és hogyan emlékezik vissza a múltra.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Agyi képalkotással, neuropszichológiai tesztekkel, virtuális valósággal, szem nyomkövetéssel és egysejtes emlékezéssel igyekszik megérteni az agymûködést és a térbeli tájékozódást.

A Sea Hero Questhez kapcsolódó kutatásról Spiers professzor így nyilatkozott: „Soha nem volt hasonló lehetõség arra, hogy a legkülönbözõbb országokban élõ emberek ezreinek tájékozódási képességét vizsgáljuk. Az eredmények segíthetnek megvilágítani, hogy hogyan használjuk tájékozódásra az agyunkat és közelebb hozhat a korai diagnózishoz és a hatékony gyógyszeres kezeléshez a demenciakutatásban”.

Milyen formában kerülnek az adatok a tudósokhoz? A hajó játék közbeni mozgását a különbözõ pályákon egyfajta hõtérképként kapják meg elemzésre a tudósok. A játékban megtett minden apró mozdulat és minden döntés értékes adatokat nyújt a szakembereknek és segíti a kutatást.

A Sea Hero Quest, amelyet eddig világszerte több mint egymillióan, csak Magyarországon közel 130 ezren töltöttek le, a napokban 30 új pályával és más újításokkal is bõvült. 50 ország játékosai eddig több mint 11 évnyi játékidõt értek el, ilyen mennyiségû kutatási adatot a tudósok több mint 1500 év alatt tudták volna csak létrehozni laboratóriumi körülmények között. A játék világszerte elérhetõ iOS és Android eszközökön, és ingyenesen letölthetõ az App Store-ból és a Google Play-bõl.



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei