SMS a tömör gyönyör!


Amikor - anno domini - megalkottam a saját BLOG-ot, akkor elsősorban a kerékpározásról akartam írni. Majd megváltozott az életem, és már a kerózás és a mobil kapcsolatáról is szerettem volna írni. Ma meg ott tartok, hogy a kerékpározásról elvétve írok dolgokat, ellenben a mobilozás előtérbe került.

Éppen, amikor átnéztem az eddigi bejegyzéseimet tűnt fel, hogy egyes témák igazán megérdemelnének egy-egy külön listát. Így eldöntöttem, hogy először az SMS-nek adok ilyen "tematikus" formát. Remélem, aki olvassa, annak el fogja nyerni a tetszését!


Melyik üzemmód a megbízhatóbb SMS küldéskor?

A GSM, vagy a GPRS? A mobil telefonok kétféleképpen dolgozhatnak. Az egyik a GSM rendszer, a másik a GPRS rendszer. Ez utóbbi a szabad sávokat, csatornákat (közérthetően fogalmazva) használja jeltovábbításra. Abban az esetben, ha GSM módban dolgozol, akkor egy adott frekit lefoglal a telefonod, és mint egy beszélgetés esetén az egész idő alatt - míg lenyomja a szöveget - csak az SMS megy, te nem vagy "kapcsolható". Mivel egy SMS küldése minimális időt vesz igénybe, ezért a rendszerben ez egy pillanatnak tűnik csak, és ezért nem is szokott senki sem ilyen hívási problémába belefutni. Abban az esetben, ha GPRS rendszert használsz, akkor a telefon azonnal - az üzenet küldése után - szabadon hívható, és az SMS továbbítással megvárja, míg az adott cellában felszabadul pár adat továbbításra alkalmas csatorna, és csak akkor küldi el. Ez a továbbítás még gyorsabb, mint a GSM rendszerű, de... És itt jön be az a fránya DE szócska. Tehát, de ha éppen akkor akar valaki hívni, amikor a GPRS rendszerű SMS feladást akarja a telefonod végrehajtani, akkor - több telefon esetében is előfordul, hogy - összeakad a két üzemmód, amiből a prioritása miatt a hívás kerül ki győztesen, és ezért az SMS-ed nyomtalanul eltűnik. Ez a probléma majdnem minden - így állítható - telefonban előfordulhat! Sajnos ilyenbe én is belefutottam. Van azért egy nagyon komoly előnye a GPRS rendszerű SMS küldésnek. Mégpedig az, hogy ha sok és nagy SMS-t küldesz, és nem törli egy bejövő hívás a műveletedet, akkor ebben az üzem módban nagyság renddel hamarabb megy el a töménytelen adat! Még egy dologról tudnod kell. Mégpedig arról, hogy sok külföldi - a mienkénél fejletlenebb - mobil hálózat még nem tudja kezelni a GPRS alapú SMS küldést, ezért egy esetleges külföldi utad során akár SMS küldés képtelenné is válhatsz ilyen beállítás mellett. Én a kezdeti próbálkozást kivéve mindig GSM módban használom az SMS küldést.


MMS-t, de minek?


Szintén minden telefonra és minden hálózatra igaz, hogy a telefonokból küldött MMS-eknek van egy felső határa. Abban az esetben, ha ennél nagyobb állományt akar valaki átküldeni, akkor bár a küldés ténye miatt az MMS leszámlázódik neki, de a tényleges továbbítást a rendszer - túl nagy file - jelzéssel megtagadja! Ezért érdemes tisztában lenni az adott szolgáltató által meghatározott limittel. A lényeg az, hogy abban az esetben, ha két szolgáltató is érintve van az MMS küldéskor, akkor az alacsonyabb érték a mérv adó! Tehát, ha a T-Mobile-nál 150 KB a felső limit, a Pannon-nál meg csak 140 KB, akkor 140 KB-nél nagyobb MMS-t nem szabad elküldeni egy T-Mobile-os felhasználónak egy Pannon-os ügyfél felé, mert az soha sem fog megérkezni! Ezen szám adatok csak elméletiek, nem ismerem a valós felső korlátokat, bár kellene, mert már volt, hogy egy Voda hálózatból elindított MMS-t nem kaptam meg (méret probléma miatt).


SMS kódolás

A lényeg az, hogy jelenleg a telefonok kétféle kódolási rendszert használnak. Abban az esetben, ha az alap táblázatban meglevő karaktereket használsz, akkor csak GSM kódolást alkalmaz. Ebben a rendszerben egy SMS hossza 160 karakter. Igen ám, de igény merült fel egyes országokban (így nálunk is) arra, hogy az ország specifikus ékezetek is korrekten, helyesen jelenjenek meg. Ezt csak úgy tudták elérni, hogy UCS2 kódolást vezettek be a telefonokban. Ekkor egyrészt a levél új fejlécet kap, amiben közli a telefonokkal, hogy 7 bitestől eltérő kódolású a levél, másrészt meg 2-3-szor annyi bit-et használ fel egy betű leírásához. Ez régebben kapcsolható funkció volt (például a Nokia-kban), majd később szabványba is foglalták, és attól kezdve a telefonokban ennek a letilthatósága (mármint az UCS2-nek) megszűnt. Tehát abban az esetben, ha ilyen ékezeteket használsz (ez a Magyar nyelvben a hosszú 'ő' és 'ű'), akkor automatikusan áttér a telefonod a GSM kódolásról UCS2 kódolásra. Ekkor természetesen több mint a felére csökken az adott SMS hossza.


Még az SMS kódoláshoz.

Abban az esetben, ha 7 bites rendszerben írom az SMS-t, akkor 160 karakter hosszú lehet egy levelem. Viszont, ha átkapcsol - magától - a telefon UCS2-be, akkor csak 70 karakter fér egy üzenetbe. Ezt kipróbáltam a telefonommal.


Újabb adalék az SMS kódoláshoz:

Van ahol nem "7 bites" és UCS2 van kiírva, hanem csak annyi, hogy Angol, meg Magyar (vagy más nyelv). Itt is ugyan az a lényeg, vagyis az Angol = 7 bit, Magyar = UCS2.


SMS karakterkódolás

Kérdés: Annak ellenére, hogy 7bit-esre van állítva, amennyiben á, é, ő, ű betűket használok, 70 betű után két üzenetként akarja továbbítani a szöveget. De amikor beírok, mondjuk egy á-t, a fenti számláló nem ugrik hármat (jól emléxem hogy ezek a betűk 3 karakternek felelnek meg)?

Válasz: Nem jól emléxel! Tehát az alapok a következőek:

  • Alapból tehát azt kell tudni, hogy amióta bevezették az UCS rendszert, és – hátrányunkra – a Magyar betűk közül egy-két betű kimaradt az alap Latin készletből (melynek neve „UCS1” = „GSM”, vagy „7bit”), azóta a telefonok automatikusan váltanak az UCS1-es karakter készletről UCS2-re.
  • Bizonyos telefonok – a nyelvi beállítással egyszerre – átállítják a karakterkódolást is (alapból) UCS2-re. Ezt kézzel vissza lehet állítani, de nem mindenki tudja, hogy hol. A kézi visszaállítást viszont a kb. 2002 után gyártott telefonok akkor is felülbírálják, ha ez neked nem tetszik (tehát véletlenül beírtál egy speciálisan csak az UCS2-ben létező betűt az SMS-edbe).
  • Az UCS1-es készletben benne van (a Dánok miatt) az „á”, és (a Franciák miatt) az „é”. Tehát ezek használatakor nem észlelhetsz SMS szám növekedést. Csak csendben jegyzem meg, hogy ezeket balra dőlő ékezettel küldi el a telefon, és a megjelenítéskor kerül „átdöntésre” az a fránya felső jel…
  • Amikor az „ő”, vagy az „ű” betű bekerül az SMS-be, akkor nem csak annak az egy betűnek lesz 2-3 helyi értékű írásmódja, hanem a teljes szöveg átvált UCS2-be, és ettől minden betű leképzése terjedelmes lesz! Tehát ha eddig 68 betűt írtál, és a végére kerül egy „ő” betű, akkor az nem azért megy el 2 SMS-ben, mert a 69. karaktert például 3 helyen képezi le, vagyis a 71-es számot elérte a karakterek száma, hanem azért, mert az összes karakter hosszabban, azaz a 69x3=207 karakterként kerül továbbításra. Ami – mivel 160 karakter egy UCS1-es SMS, ezért – 320 karakter alatti mérete miatt 2 SMS-ben küldődik el.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei